facebook oldalunk

Rólunk mondták

Pál Árpád, vezérigazgató - Concorde értékpapír Zrt.

A Neosys-szal való közös munka őszinte, nyitott, határokat feszegető, és ami a legfontosabb: eredményes volt!  Közös munkánk nekem sokat segített abban, hogy egyrészt a korábban határoknak gondolt keretek közül kitörjek, ugyanakkor megmaradjak olyan embernek, aki eddig voltam. Kőkeménnyé edzett az általam vallott értékek képviseletében. Mindez persze azt is jelenti, hogy érzékeny helyzetekbe kerül az ember, ahol nagyon nehéz, sőt fájó tud lenni az őszinteség és a nyitottság. Ezt sok vezető nem viseli el, nem vállalja fel az önmaga gyengébbik énjével való harcot (hiszen azért lett vezető, mert több, különb, mint mások), ezért inkább elfordul e lehetőségtől és elkönyveli, hogy ez az együttműködés sem több, mint amit egy formális tanácsadói munka során kaphat. Nekem sikerült e kihívással megküzdenem, de sajnos a környezetemben nem mindenkinek...

Dr. Szabó László, vezérigazgató - TEVA

"A Neosys által nyújtott egyéni coaching folyamat felülmúlta a várakozásaimat. Fejlődési szükségleteim/igényeim azonosítása mellett sokat segített azok tudatosításában, és a továbblépésben is gyakorlati támogatást kaptam. Mindez inspiráló és élvezetes formában történt. Úgy érzem, hathatós eszközöket és ötleteket kaptam, hogy újabb szintre lépjek szakmai és talán magánéleti eredményesség szempontjából is. Köszönöm!"

Szabó György, vezérigazgató - Sanoma Budapest Kiadói Rt.

"Hatékonyság, hitelesség, hosszú távra szóló hatásosság - ezekkel a szavakkal foglalnám össze a Neosys által szervezett vezetőfejlesztő eszközök és folyamatok jellegét, eredményét. A Sanoma Budapest Kiadói Rt. három éve működik együtt a Neosys-szel egyéni coaching, illetve csoportos fejlesztés területén. Mindennapi munkánkban, a cégkultúra folyamatos erősöd-ésében tapasztaljuk a Neosys személyre és csoportokra lebontott, mindig az adott probléma megoldására kidolgozott és alkalmazott módszereinek a céget fokozatosan átható eredményességét."

Antal Péter, BMW divízió igazgató - Wallis csoport

"Azt vártam a személyes coachingtól a program megkezdése előtt, hogy segít struktúrált módon szemlélni, és rendszerezni, priorizálni azokat a számomra új szakmai feladatokat, amelyek a cégcsoportunk átalakításával létrejött helyzetben előttem tornyosultak. Amit kaptam a személyes coachingtól: Segített struktúrált módon szemlélni, és rendszerezni, priorizálni azokat a számomra új szakmai feladatokat, amelyek a cégcsoportunk átalakításával létrejött helyzetben előttem tornyosultak.A fentiek mellett a program során sikerült azonosítanom, tudatosítanom magamban és fejlesztenem azokat a legfontosabb, személyes tulajdonságokat önmagamban, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a jövőben előforduló új szakmai struktúrákkal, újszerű szakmai és menedzsment feladatokkal jelentősen könnyebben birkózzam meg, mint azelőtt.Nagyon fontos dolog az, hogy a program az első perctől kezdve kölcsönösen őszinte és fesztelen légkörben zajlott. Valódi együttműködést, csapatmunkát valósítottunk meg."

Kovács József, beszerzési vezető - Knorr-Bremse

"A Neosys-szal való közös munkám felüdülés volt a "multi-kulti tréning dömpingben". Többször hallottam ugyan a coaching "megváltó" erejéről, de ennek ellenére egészséges szkepticizmussal álltam a dologhoz. Az első két alkalom során már éreztem, hogy ez valami más. Nem a már sokszor lerágott oktatás-fejlesztés módszertani dolgokkal indultunk, hanem egy személyes, bizalmi kapcsolat kialakításával, amiben coach nagyon jó partner volt. Az igazi áttörést az jelentette, amikor legbelül "leomlott a fal" és eldöntöttem: kell változnom és ezt akarom is, mert fejlődni szeretnék. Innen kezdve sodort magával a coaching. Rövidnek tűntek az egy órás "szeánszok" és már vártam a következő hetet. Az első tíz alkalom után már érezhető volt a változás a napi munkában úgy a csapatom, mint a vezetőtársaim és jómagam számára is. Egy éves szünet után nagyon hasznos volt egy öt alkalmas "felfrissítő coaching", ami egyrészt megerősítést adott, másrészt további távlatokat nyitott meg. Ezúton is köszönöm a Neosys csapatának, hogy a vezetői gondolkodás és viselkedés új dimenzióját mutatta meg számomra."

Kovács Andrea, Pénzügyi igazgató - Pannon GSM

"Tyúk vagy a tojás? Erre a kérdésre is nehéz választ adni, nemhogy arra, hogy a jó csapat vagy a jó vezető szükséges a maximális teljesítmény eléréséhez...azt hiszem, hogy egymás nélkül nem létezik/létezhet a kettő. Az egyéni coaching során mindenesetre olyan kérdésekre kaptam választ, ami vezetőként sokszor felmerült bennem és a hetek során szépen közösen felépítettük mindazt a gyakorlati eszköztárat, ami lehetővé teszi a csapaton belüli sikeres együttműködést, egyéni/csapat motivációt és a teljesítményorientált csapatszellemet kialakítja, majd fenntartja. Alkalmanként saját jellememet is tovább formálva értem el vezetőként nagyobb elismerést és kapott csapatunk külső felektől is pozitív visszaigazolást, és bizton állíthatom, hogy nagyon sokat köszönhetek az elmúlt hetek konstruktív beszélgetéseinek, mely megalapozta tetteimet. Egy élmény volt ez a coaching folyamat, nagyon sokat kaptam, és ezt hálásan köszönöm!"

Szénási Zoltán, üzletág igazgató - Arcus Comm

A Neosys coaching folyamata komoly segítséget nyújtott számomra abban, hogy felsővezetőként tapasztalt kihívásaimat rendszerbe foglaljam, a releváns kérdéseket megfogalmazzam, az azokra adandó válaszokat megtaláljam. A konzultációk intenzív közös munkát jelentettek, amely során tanácsadóm segítségével sikerült konkrét emberi és szakmai konfliktushelyzeteket feloldani, azokhoz konstruktív viszonyulási stratégiát kialakítani és alkalmazni. Ennek érdekében a személyiségemet és a karrieremet érintő általánosabb kérdéseket is érintettünk de mindenkor a pragmatikusság szem előtt tartása mellett. Végeredményben a coaching egy tanulási folyamat volt számomra, amely aktuális esetek feldolgozásán keresztül önismeretemet mélyítette, így általános érvényű, ezért rendkívül értékes tapasztalattal és tudással ruházott fel.

Vancskó László, vezérigazgató - Raiffeisen Ingatlan Rt.

"A Raiffeisen Ingatlan Rt. a Raiffeisen Bankcsoport ingatlan kompetencia és szolgáltató központja speciális igényeinek kizárólag rugalmas, testre szabott és professzionális vezetési és szervezetfejlesztési tanácsadóval történő szoros együttműködéssel lehet megfelelni. A Raiffeisen Ingatlan Rt. ezen együttműködő partnert Dr. Sárvári Györgyben és a Neosys csapatában találta meg. Üzleti és szakmai sikereink záloga a dinamikusan változó piaci kihívásoknak megfelelni, a változásokhoz proaktívan alkalmazkodni tudó vállalatvezetői és projektvezetői, menedzseri közösség. E közösség, csapattá, "szuper csapattá" történő fejlesztésében sokat köszönhetünk a vállalatvezetéssel folyamatosan és szorosan együttműködő tanácsadóinknak."

Kamarás Judit, stratégiai és jogi igazgató - Pécsi Vízmű Rt.

"Hogy mit kaptam? Kérdéseket, olyanokat, amiket azóta is fel tudok tenni magamnak, ha szükségesnek érzem, és ha van erőm hozzá. A kérdésfeltételhez szükséges erőt támogatja az a tapasztalat, a megélt "megkönnyebbülés", ahogyan sikerült feloldanom, elengednem helyzeteket, témákat, problémákat, azáltal, hogy más módon és távlatból néztem rájuk, éltem bennük. Kaptam még a miértjeimre miérteket. De semmit nem kaptam könnyen, mert magammal kellett (meg)küzdenem a válaszokért. Egyre tisztábban felismerem, érzékelem a helyzeteket, és gyakorlom a konfrontációt. Próbálom tehát érzéseimet és félelmeimet megismerni és visszacsatolni is."

Szilágyi Péter, Vezérigazgató - Arcus Interactive Group

"Bizton mondhatom, hogy sokat kaptunk, sokat kaptam a Neosys csapat általam megismert tagjaitól, mind a csoportos vezetői tréningek, mind az egyéni coachingok során. Személyükben olyan partnert találtunk, akik ránk jobban figyeltek, mint a „tananyagra” és sokszor nálunk is tisztábban látva a kihívásainkat, irányt tudtak mutatni a mélyebb gócpontok feltérképezésében és a szükséges továbblépések megtételében. Úgy hiszem, hogy igazán ennek a hozzáállásnak van valódi eredménye, mivel a lényegre tapint és nem fedi el lexikális tudáshalmazzal azt. Nem csak jól képzettek lettünk, hanem a mindennapokban harmonikusabban működő csapat, akik többre képesek együtt, mint azt korábban gondolták volna. Ezúton is köszönjük."

Szilágyi Zoltán, Humán erőforrás osztályvezető - Pécsi Vízmű Rt.

"Céljainkat elérni, beosztottainkat motiválni, egy hatékony emberi légkört kialakítani minden vezetőnek alapfeladata. Vajon van-e időnk és lehetőségünk arra, hogy néha megálljunk elgondolkozzunk és értékeljük az eltelt periódusainkat. Hogy értékeljük a saját teljesítményünket, feltárjuk hibáinkat, szembe nézzünk velük és tanuljunk belőlük. Számomra a coaching adta meg a választ ezekre a kérdésekre. Az önmagunkkal, teljesítményünkkel való tudatos szembenézés, a közös gondolkodás egy külső szakértő segítségével és céljaink megalapozott formálása ez mind benne rejlik ebben a sajátos vezető-fejlesztő munkában. Átéltem és megtapasztaltam a közös alkotó munka szépségeit és nehézségeit. Mindehhez a Neosys szakemberei adták meg a segítséget, és azt a tiszta és egyértelmű szemléleti keretet, amelyet ez a csapat képvisel. Bátran ajánlhatom mindenkinek!"